bakosjuci 2012.11.15. 20:42

Költözés

Mivel több technikai probléma is adódott a blog.hu kiszolgálóval, a blog az alábbi oldalon érhető el a továbbiakban:

http://www.morumotto.hu/

Várlak szeretettel!

A Praktika 2011/11-es számában találtam ezt az ötletet. Nagyon megtetszett, idén pedig végre meg is tudtam csinálni. 

Az ötlet végtelenül egyszerű: az óramutatóval mérhetjük az eltelt napokat karácsonyig, a "kakukkfészekben" pedig apróbb ajándék, vagy egy kedves levélke is kerülhet.

BeFunky_OrtonStyle_1_1.jpg

Halloween, bár nem túl magyar ünnep, de nekem mégiscsak a legkedvesebb. (Ehhez azt hiszem, hogy hozzájárul, hogy a születésnapom halottak napjára esik, és imádom a denevéreket, vámpírokat, meg úgy mindenfélét, amit az emberi fantázia az "éj gonosz démonai"-nak címkézett fel)

Most, hogy már saját lakásban lakunk, kedvem, energiám is több lett, hogy tartós díszek készüljenek, tematikusan egy-egy ünnepnaphoz.

Így született ez a denevéres ajtódísz is.

A tök készítés werkfotói:

tok.jpg

A bejárat a liftből nézve:

deneverek másolata.jpg

És belülről (no meg egy kis éjszaka hangulatkép is):

ajto másolata.jpg

Az eredeti ötlet pedig a denevérekre itt található. A macska pedig a Praktika magazin 2011/10-es számában látható.  

Az eredeti ötlet a Praktika magazin hasábjain jelent meg. Ez az én installációm belőle.

DSCF5628.JPG

ui.: nagyon nehéz tükröt fotózni. (o:0

Még régebben készült karácsonyra a kép apukámnak. Emlékszem, mindig suli után festettem, és figyeltem nagyon az órát, hogy mire hazaér a busszal, minden nyomot el tudja tüntetni.

P1000099.JPG

Páromban Garfield lelke lakozik: a darálthús-paradicsom-sajt combóval gyakorlatilag bármikor le lehet venni a lábáról. És ezek közül is kiemelkedő kedvence a lasagne. Íme az én receptem:

_a_P1060370.JPG

 2 fej vöröshagymát felszelünk, és olajon megfuttatjuk. Amikor már sistereg, pár evőkanál vizet szoktam hozzáadni, hogy ne égjen meg, picit párolódjon. Aranybarnára pirítjuk.

Hozzáadjuk a darálthúst (Ideális a marha-sertés keverék, de a sima sertés, vagy épp a pulyka is jó. Sőt! Ha nincs más otthon, én konzerv darálthúsból is meg szoktam csinálni. zzuk, borsozzuk, és kevergetve fehérre sütjük.

Hozzáadjuk a pizza fűszerkeveréket. Ne sajnáljuk!

2 paradicsomot meghámozok (nekem nem jött be ez a "forrázd le, és lehúzható a héja" sztori... szóval én szimplán késsel szoktam nekiesni), majd apró kockára szelve ezt is hozzáadjuk a husihoz. Ez el is maradhat egyébként.

Mehet hozzá 1 üveg paradicsomsűrítmény, melyben előtte elkevertem 1 kiskanál kristálycukrot.

Végül mehet hozzá a friss bazsalikom és oregánó. Ha nincs, akkor jó lesz a szárított is.

Az egészet elkeverjük, és készre főzzük.

paradicsomos husi másolata.jpg

 A lasagne tésztát enyhén sós vízben feltesszük főni. Épp csak addig kell, hogy átpuhuljon, de még ne főjön szét. Nekem nem tetszik, hogy a nyers tésztát rétegezzük, úgy számomra túl száraz lesz. Amikor elkészült, leszűrjük, és hideg folyóvízzel kihűtjük.

2 evőkanálnyi vajat felolvasztunk kis lángon, és annyi lisztet teszünk hozzá, hogy még ne sűrűsödjön be túlságosan. Kicsit pirítjuk, miközben hozzáadunk egy kis t és némi szárított oregánót. Felöntjük tejjel, és sűrűn kevergetjük. A végeredménynek egy kellemes krémes állagú besamel-mártásnak kell lennie.

És jöhet a rétegzés! 

retegzes másolata.jpg

Alulra a tészta, arra a paradicsomos hús, majd a besamel. Addig rétegezzük, amíg tartanak az alapanyagok. Nekem ez általában három forduló szokott lenni. A tetejére tészta kerüljön, erre pedig reszelt sajt.

Ez az a pillanat, amikor vagy mehet a hűtőbe, hogy másnap a vendégeket elvarázsolandó, pikk-pakk kerüljön a sütőbe, majd az asztalra; vagy pedig mehet azonnal a sütőbe.

A sütés: ha jénaiban csinálom, értelemszerűen a hideg sütőbe teszem be, ha egyéb edényben, akkor elő szoktam melegíteni a sütőt. A cél az, hogy 200 fokon addig süljön, amíg az alján a tészta, a tetején pedig a sajt ropogós nem lesz.

lasagne.JPG

Tipp: frissen fogyasztva nagyon finom, viszont sajnos a rétegek határozott tektonikus vándorlásba kezdenek egymáson, amikor szedünk. Ha látványosan réteges szeleteket szeretnénk, akkor érdemes megsütni, hagyni, hogy kihűljön, majd akkor szeletelni és mikróban vagy sütőben újramelegíteni. Komolyan másnapra, újramelegítve még finomabb is lesz!

 

 

Úgy látom, elérkezett az ideje, hogy a Facebookon is jelen legyen a Morumotto. (o;

A blogot azzal a céllal hoztam létre, hogy a hozzám hasonló embereknek ötletek adjak. Hogy Téged inspiráljalak. Ahogy én is rengeteg, ehhez hasonló blogot olvasok, és nem egy általam is magvalósított tárgy született már így. 

Az FB pedig a közösség ereje. Én személy szerint már nem is szoktam csak úgy weblapokat nézni. Csak a Facebook, Pinterest, és társaik. Ami információ ezeken keresztül eljut hozzám, azt nézem meg. És azt gondolom, hogy ezzel nem vagyok egyedül. Tehát az FB oldal azért született, hogy a blog eljusson többekhez. Eljusson Hozzád!

És azért, hogy ott valóban beszélgetni tudjunk egy-egy ötletről vagy receptről. Kíváncsi vagyok a Te véleményedre, a te tippedre, mert a szinergia az, ami az embereket előre viszi.

Kedves Olvasóm, szeretettel várlak téged is az Facebookon:

http://www.facebook.com/morumotto.blog

Kedves ismerősöm sütötte ezt a tortát egyik látogatásom alkalmával... aztán onnantól mindig, ha mentem hozzájuk, mert én mindig ezt kértem. Mert egyszerűen tökéletes! A tészta omlós, nem az a száraz piskóta... benne a gyümölcsök mennyiek. A tetején pedig a csokikrém... a legjobb, amit valaha ettem! Az elkészítése pedig tényleg nem igényel nagy konyhai jártasságot.

A sütőt előmelegítjük 180 fokra.

12 dkg vajat 300 W-on 2 perc alatt a mikróban megolvasztunk. Nem kell abszolút folynia, csak jó puhának kell lennie. Hozzákeverünk 1 dl meleg vizet, majd 3 ek kakaóport.

15 dkg liszttel elkeverünk egy csomag sütőport, majd hozzáöntünk 4 dkg cukrot, 1 ek vaníliáscukrot. A száraz hozzávalókat elkeverjük a kakaós-vajas masszához. 

Ezek után belevegyítünk 1 dl tejfölt és 1 egész tojást.

Végül hozzákeverjük a gyümölcsöt. Az eredeti recept 2-3 puha körtét ír, de meggyel, cseresznyével, banánnal is nagyon finom.

Egy kerek tortaformát vékonyan kikenünk olajjal és meghintjük liszttel. Ebbe öntjük a masszát, és mehet is a sütőbe! 15 perc után a 160 fokra mérsékeljük és tűpróbáig sütjük. Egy akkora tányérra tesszük hűlni, ami 2-3 centivel nagyobb átmérőjű.

15 dkg vajat 300W-on 1 percig melegítjük, hogy krémesen puha legyen. Hozzákeverünk 15 dkg cukrot, 5 ek kakaóport és 1 dl joghurtot (a gyümölccsel harmonizáló ízű igazán feldobja). Ráöntjük a sütire, és hagyjuk kihűlni.

csokitorta.jpg

Tipp: szeleteléskor ajánlom, hogy a kést minden vágás előtt meleg vízzel mossuk le, így nem fog ráragadni a krém, és szép szeleteket tudunk vágni.

bakosjuci 2012.07.04. 16:14

Pipacsos váza

Barátnőmnek készült ajándékba ez a váza. A pipacsok fáradtpiros és olajzöld színe nekem a mai napig nagyon tetszik. A repedezett üveggel igazi vingate hangulata van.

pipacsvaza másolata.jpg

Sokat gondolkoztam a mandala nevén. A lila és a zöld szín spirituális, az egyensúlyt (vagy legalábbis az arra törekvést) jelenti. Ez a kép is leginkább egy ilyen belső útkeresést tükröz. Végül a címét az adta, hogy a mintán is kivehető a föld (belső gömb), a fák és a fölöttük feszülő ég, és az egyensúly keresése is valahol a földi és az égi között a legnehezebb.

zoldlila.jpg

süti beállítások módosítása